Hogyan ötvözhető a spiritualitás, az ételkultúra mondjuk a gasztropszichológiával? Biztos van ebben az országban néhány olyan guru, akinek erre lenne azonnali válasza vagy ha mégsem, akkor csatornáznának nekünk néhány hasznos információt valamely manapság közlékeny entitástól. 

Ennyit a cinizmusról, ami csupán azért fért meg itt ebben a kezdésben, mert manapság egyre nehezebb felhívni a figyelmeteket egy-egy valóban fontos témára, amiről esetleg érdemes tudni. És mielőtt most mindenki a saját technikájával elkezd utánajárni annak, vajon milyen büntetés is jár nekem ezért a poénért, nézzük meg hogyan válik valóban minden eggyé. 

Amikor spiritualitásról beszélünk, akkor az azt művelők között mindenkinek a saját maga által alkalmazott és jónak tartott technika jelenik meg gondolataiban - SVT, angyalok, sámántechnikák, regressziós utazás, stb. Pedig ha jól megnézzük van ennek egy sokkal egyszerűbb, természetesebb és sokak által befogadhatóbb értelmezése, amely a Lélekről szól. Technikák nélkül, hókuszpókusz nélkül, nem derékig a füstölőben törökülve. 

A Lélek, amely kíváncsi. A Lélek, amely tapasztalásra vágyik. A Lélek, aminek a határtalansága éppen az a határ, ami miatt számos dolgot nem tud megtapasztalni. Vajon hol van ez a Lélek akkor, amikor ételt választunk, amikor eszünk, amikor tápláljuk magunkat? Mit táplálunk és mikor? Lelket, testet, szellemet? Csak úgy, mert jó vagy lehet, hogy ennél magasabb tudatosságon választjuk ki ételeinket? 

Mire éhes a lélek? Valóban csak szeretetre, gondoskodásra, strukturáltabb életre, érintésre, kommunikációra? Ez a valódi lélek éhsége vagy ezek tényleg csak azok, aminek nevezzük őket: pszichológiai éhség? 

Közületek nem sokan tudják, de mielőtt a pszichológia területére tévedtem és gastro coachként belevágtam valami újba, előtte sokat foglalkoztam spiritualitással, sőt ez a mai napig aktív részem, csupán már kevésbé kommunikálom kifelé. Nem azért mert nem vállalom fel mások előtt, hogy hiszek az energiában vagy mert eltitkolnám, hogy képes vagyok sámántechnikával segíteni másoknak, csupán a válaszreakciók milyenségét értékelve úgy döntöttem, nem lennék része ezen oldal ipari részlegének üres frázisokat pufogtató tömegeket nézve a tehetetlenség lila ködébe burkolva. 

Adva van tehát az éhes lélek. Pszichológiai szempontból hiányokat akar pótolni, spirituális oldalról vizsgálva inkább tapasztalatokat akar gyűjteni. Hiszek abban, hogy a Lélek létezése a leszületés előtt a Szeretet terében van valahogy mégis az Ember, mint kérdés, mint kihívás, mint minden izgalom forrása, olyan dolgokra képes, amit nem érthet meg az, aki nem itt él. Fura kettősség ez, hiszen itt élve a szeretet hajszoljuk minduntalan, az ottani létezésben pedig szerintem éppen azt nem találtuk meg, amit itt kevésbé értékelünk, és amik felett elsikkad a valódi figyelmünk: érintést, ízeket és olyan élményeket, melyektől mi Emberek vagyunk. 

Lehet itt felzúdulva kántálni, hogy Életfeladat, Küldetés és Tanulás és nem is kívánok senkivel vitatkozni ezeken. Legyen így. De gondolj csak bele, mi is az, ami valóban tisztán boldog pillanatokat hoz: a gyengéd érintés, egy íz, egy mosoly, egy pillantás. Ezek azok a pillanatok, amikor a szeretet fizikai síkon jelenik meg. Önmagad és mások szeretete. És a fizikai síkon van a hangsúly. Mert ilyet más nem tud. Csak mi, emberek. Lehetsz bármilyen magas tudatosságú hipermester, fehér fényben lebegő angyal, mindenütt jelen lévő entitás, amikor a cseresznye roppan a fogad alatt, amikor a frissen sült almáspite illata a lelkedig száll, amikor a szerelmed tálalja a vacsorát, amikor nyaralás alatt új ízeket próbálsz ki olyasvalakivel aki fontos számodra, amikor együtt kávéztok reggel az ágyban olyan közel egymáshoz, hogy érezzétek a másik jelenlétét: ez az ÉLET maga. Lélekkel, testtel, talán ilyen-olyan viszonyulásokkal, de mégis gyakran észre sem vett boldogsággal. 

Pedig emiatt érkeztél Te is. Mert egyszer, réges-régen, amikor felcsillant benned a kíváncsiság, hogy földi létet tapasztalnál, talán éppen egy Ember mellett voltál, aki gyorsuló szívveréssel olvasott egy regényt, amiben nagy családi vacsorát adtak és jókat kacagtak. Vagy egy kisgyerek mellett voltál, aki felmászott a friss barackért a fára, kockáztatva, hogy leesik, mégis amikor sikerült és beleharapott, a lelke örömtáncot járt a friss barackot érezvén. 

Talán több, ami miatt itt vagyunk. Talán nem. De ezek miatt biztos, hogy érdemes. 

ha elakadtál, ha beszélgetnél: info@pastaletters.eu

www.pastaletters.eu