Az energiakorlátozás valóban egyenértékű lehet a hosszú élettel? Régóta hallhatjuk, hogy a mérték az érték. De vajon mennyire és milyen formában igaz ez a táplálkozásunkra? 

Clive McCay energiakorlátozással foglalkozó kísérleteinek lényege az volt, hogy patkányok egyik csoportja kedve szerint (ad libitum) táplálkozott, a másik a párja előző napi fogyasztásának 70%-át kapta. Az eredmény döbbenetes volt: a „koplaló” patkányok átlagosan 3, kontrolltársaik 2 évig éltek. A halálok az esetek többségében spontán daganatképződés és veseelfajulás volt. Azóta a kísérletet számos fajon (egér, vízibolha, protozoon, rovar, majom) elvégezték, s hasonló eredményt kaptak.

A jelenséget úgy magyarázzák, hogy a bőséges táplálkozás (pl. fehérjeellátás) növeli a növekedési hormon, illetve ezen keresztül az IGF-I (insulin-like growth factor) termelődését, ez pedig fokozza a sejtek szaporodási ütemét: a több DNS-kettőződés azonban több hibalehetőséget rejt magában. Föltételezik, hogy az energiakorlátozás lassítja az immunrendszer öregedését is. Ezen túlmenően az öregedést szabályozó géneket is fedeztek fel. Mindez természetesen csak akkor érvényes, ha a kisebb energiatartalmú adag vitamin- és ásványianyag-koncentrációja arányosan nagyobb. Ugyanakkor ez a fokú korlátozás már gátolja a teljes aktivitású életvitelt, nem részletezve a – főleg női – nemi ciklus fönntartásához szükséges táplálóanyag-ellátást és az ezzel összefüggő minimális testzsír-százalékot.

Az éhezés mint gyógymód, illetve egészségmegőrző módszer nem új keletű, hiszen már az esszénusok (Béke Evangéliuma) is gyakorolták több mint kétezer éve, s a judaizmusba (újévkor), az iszlámba (ramadán) és a kereszténységbe (nagyböjt) is beépült. A buddhisták azt tanácsolják, hogy délutántól reggelig ne együnk. A koplalás – a csökkent tumorképződésen túl – a bélbeli immunrendszernek is „pihenést” jelent. A részben a fentiekhez kapcsolódó tisztulási kúrák – beöntés, a bél átmosása – végül is eltávolítja a formálódó bélsár biogén aminjait (putreszcin, kadaverin), bár mindez rost- és kalciumgazdag táplálkozással életszerűbben megoldható. A legtöbb különleges diétáról elmondható, hogy van tudományos alapja, de ezt sokszor egyoldalúan értelmezik, illetve alkalmazzák. Így például igaz a savlekötő vagy lúgosító diéta alapja, hogy a szervezetben az anyagcsere-folyamatokban savas és bázikus jellegű vegyületek egyaránt keletkeznek. Minél intenzívebb egy állat/ember metabolizmusa, annál inkább túlsúlyba kerülnek a szervezet sav-bázis egyensúlyát savas irányba befolyásoló anyagok. A cukormentes diéták elsősorban az iparilag gyártott cukrok fogyasztását zárja ki. Mint ismeretes, a természetben a legfontosabb cukrok a szőlőcukor (D-glükóz, sucrose), a fruktóz és a kettőből összeállt répacukor (nádcukor, szacharóz). A legújabb adatok szerint a nem természetes (hozzáadott) fruktóz „veszélyesebb”, mint a glükóz, mert gyorsabban járul hozzá a máj elzsírosodásához és a kardiovaszkuláris veszélymarkerek vérszintjének emelkedéséhez, sőt az erek meszesedéséhez

A régi korok és napjaink gombamódra szaporodó, több-kevesebb szakmai megalapozottsággal rendelkező étkezési szokásait szigorúan tudományos megközelítéssel kell értékelni: ennek során fontos a fő táplálóanyagok (fehérje, zsír, keményítő, cukrok) és a rostbevitel arányát vizsgálni, a vizsgálatokon nyugvó vitamin- és ásványianyag-ajánlásokat alkalmazni, ügyelni a sav-bázis egyensúlyra, lehetőség szerint figyelembe venni a fogyasztó populáció, sőt a jövőben az egyén genotípusát (személyre szabott diéta). A tudományosan igazolt funkcionális élelmiszereket tudatosan és rendszeresen érdemes fogyasztani, hiszen egyre inkább bizonyosságot nyer ezek élethosszító hatása.